MIT TANULHATUNK MI, MAI NŐK PERSZEPHONÉTÓL?
Ígértem nektek, hogy „A bennünk élő Istennők” címmel bemutatom nektek azokat az archetipikus mitológiai női szereplőket, akik olyan tulajdonságokkal vannak felruházva, amelyek a mai napig bennünk is élnek. Egy-egy életszakaszban, élethelyzetben ráismerhetünk ezekre a bennünk élő archetipikus nőalakokra. Történetük, személyiségük a mai nő számára is érdekes lehet. Ezúton is ajánlom Jean Shinoda Bolen Bennünk élő istennők című remek könyvét.
A tavaszkezdethez (kikelethez) Perszephoné alakja illik, ezért vele kezdem a bemutatást.
Bevezetőül egy kicsit az aktuális évköri időszakról mesélek nektek. Honnan ered a Kikelet szavunk és mit jelent?
Idén, március 20.-án 17 óra 15 perckor kezdődött meg a csillagászati tavasz, ekkor következik be ugyanis a tavaszi napéjegyenlőség. /Nyilván, ez csak az északi félgömbön tavaszi napéjegyenlőség, hiszen a déli féltekén ősz van./ Ezen a napon a Nap az Egyenlítő magasságában halad át az égen, sugarai merőlegesek a föld forgástengelyére, éppen keleten kel és nyugaton nyugszik, a nappalok és az éjszakák hossza pedig az egész földgolyón egyenlő. /A dátum nem tévedés. A csillagászok kiszámolták, hogy ebben az évszázadban már nem lesz többet napéjegyenlőség március 21-én. A következő ilyen alkalom majd csak 2102-ben jön el újra. A négy évenként bekövetkező szökőévek miatt pedig 2048-ra olyan koraivá válik ez az időpont, hogy március 19-re csúszik./ A tavaszpont nem feltétlenül a tavasz első napja. Mi a csillagászati tavaszt március 1-jétől számoljuk, a kínaiak február elejére (4-e vagy 5-e) teszik.
Kikelet – mondjuk erre a napra. Ez a szó nem csak azt jelenti, hogy tavasszal megkezdődik a magok és a madárfiókák kikelése, hanem az is, hogy a Nap pontosan keleten kel ezen a napon. A tavaszt az év reggelének tartották eleink, a kikelet az év napkeltéje. Egyre hosszabbak és melegebbek a nappalok, a természet újjáéled. A rómaiak eredetileg márciusban kezdték az évet. Az elnevezés a latin Martius hónapnévből ered. Annyit tesz: Mars (isten) hava. A mediterráneumban el is terjedt a tavaszi – napéjegyenlőségi — évkezdési szokás.
Ezekben a napokban kezdődik a Kos állatövi jegy harminc napos időszaka is, amelynek uralkodó bolygója, a Mars. Mars harcos isten mitológiája nagyon jól leképezi ennek az időszaknak a jellemzőit: kicsattanó életerő, vitalitás, születés, „berobbanás” az életbe, megújulás, frissesség, előretörés, hódítás, növekedés, fiatalság, termékenység.
Perszephoné a gyermeklány, „anyja lánya”, majd az Alvilág Úrnője:
Eredete és mitológiája:
Perszephoné Démétér (a termékenység, a szántóföldek és a bőséges aratás istennője) és Zeusz főistne leánya volt. Démétér és Perszephoné mitológiai története eléggé közismert. Perszephone barátnőivel virágot szedett a réten, amikor egy csodálatos, soha nem látott virágot pillantott meg. Le akarta szakítani, ám abban a pillanatban meghasadt előtte a föld és Hádész, az alvilág ura jelent meg előtte, aki fekete paripákkal vont szekerével magával vitte az alvilágba. /Állítólag Hádész a frigyet előzőleg „leboltolta” Zeusszal/. A lány hiába sikoltozott, senki nem hallotta azt meg. Ám az utolsó sikolyra mégis figyelmes lett az anyja, de már nem tudott a segítségére sietni. Tehetetlen kínjában kilenc napon és kilenc éjjen át bolyongott Démétér, kereste a lányát mindenütt, bánatában nem evett, nem ivott, nem tisztálkodott. Elhagyta az Olümposzt is. – Nem mesélem végig az egész történetet, lényeg az, hogy Démétér megfogadta: amíg nem kapja vissza a lányát, addig nem ébreszti föl a természetet. Onnantól kezdve nem született és nem termett semmi. Démétért tehát ki kellett engesztelni valahogy. Végül Zeusszal megegyeztek, hogy Perszephoné meglátogathatja őt. Hermész ment a lányért. Amint Perszehponé meghallotta, hogy felmehet a földi világba és meglátogatja az anyját, öröme határtalan volt. Hádész ekkor egy gránátalma-magot (termékenység szimbólum) adott neki, és bár addig Perszephoné sem vett semmilyen ételt magához bánatában, ezt a magot gyorsan megette. Démétér és Perszephoné találkozásakor határtalan volt az öröm. Amikor azhonban kiderült, hogy Perszephoné megette a gránátalma magot, Démétérnek el kellett fogadnia, hogy a frigy megköttetett. Ezek után Perszephoné az év 2/3-ad részét édesanyjánál a földön, 1/3-ad részét pedig férjénél Hádésznál, az alvilágban fogja tölti, és ilyenkor tél van a földön. Érdekes, hogy bár önként fogadta el Hádésztől az almamagot, az anyjának mégis úgy meséli el, hogy erőszakkal kényszerítették rá az elfogyasztására. Miután anya és lánya találkoztak, kivirult a mező, mert Démétér újra termékennyé tette, és az egész föld megtelt drága virággal… Perszephoné pedig az alvilágban magára talál Hádész oldalán. Hádész palotájának úrnője lett, és vezetője minden halandó, de még élő látogatónak akinek éppen odalenn akadt dolga. (Ebben az értelmezésben az alvilág nyilván a lélek mélyebb rétegeit, a személyes tudattalant jelenti. Ha ide tévedünk, itt van dolgunk, Perszephoné kísér minket). Perszephonénak ez az oldala természetesen csak az önállóság, a saját tapasztalatok megszerzése és az önálló, felnőtt nővé érés során alakul ki.
Így köthető Perszephoné története a Kikelethez. Ő volt a központi alakja az eleusziszi misztériumnak, az ókori görögség legfontosabb vallási szertartásának, ahol megünnepelték a kikeletet, a természet újjáéledését, az élet visszatérését, a megújulását a halálból, ahogyan Perszephoné is évről-érvre rendszeresen visszatért az alvilágból az Olümposzra.
Perszephoné mint őstípus, a mai világban. A mai, „földi” Perszephoné, az „anyja lánya”:
Láthatjuk, hogy inkább passzív, mint aktív típus. A dolgok inkább megtörténnek vele, mintsem ő irányítaná azokat. A fentebb leírt kettősség, az anyja-lánya és az alvilág úrnője, a Perszephoné-típusú földi nő életében is jelen van. Befolyásolhatja őt mindkét minőség, illetve fejlődése során átléphet egyikből a másik szerepbe. Megjelenése fiatalos, mindegy hány éves, fiatalabbnak néz ki a koránál. Személyiségében is van egyfajta „tessék törődni velem” kisugárzás, amely élete végéig végigkíséri. Ha más istennő nem domináns benne, akkor az élet inkább sodorja őt, mintsem ő irányítsa azt.
A Perszephoné típusú gyermeklány:
Nincs vele gond, nyugodt, introvertált kislány. Engedelmes, óvatos, lázadás nélkül fogadja anyja túlféltését. Tudattalan üzenetként ezt kapja édesanyjától: „Maradj csak függőségben, a világ veszélyes!”
Perszephoné – a leány és Démétér – az anya kapcsolata:
A Perszephoné-korszak szinte „öntudatlan” korszak, teszi, amit mondanak neki, legyen szó iskolaválasztásról, pályaválasztásról, párválasztásról. Szinte „azt sem tudja, hogy kicsoda”. Ő a „jókislány”. Tinédzser kora sem „balhés”, viharoktól mentes, ha más istennők hatására próbálkozik is lázadással, az inkább sikertelen, mint sikeres. Túlságosan közel áll az édesanyjához, ezért nehézséget okoz neki, sőt nem is igazán sikerül az önálló, független nővé válás. A Démétér-anya ugyanis domináns. Anyatigris, aki gyermekét a „széltől is óvja”, és „anya mindent jobban tud, mindent megold, mindent elrendez”. Szinte az anyja éli a lány életét. A lány pedig ebbe beletörődik, passzívan várja a herceget és a sült galambot, esetleg megvalósítja anya ki nem élt ambícióit. Jellemző mondat: „Mi az anyukámmal barátnők vagyunk”. Ez nagyban akadályozza az önazonosság, identitás, az önálló egyéniség kibontakozását.
Perszephoné és a férfiak: A gyermek-asszonytól az Alvilág Úrnőjévé válásig:
Általában őt választják, nem pedig ő választ. Hajlamos rá, hogy a párja tükörképévé váljon. Igen kevéssé öntudatos, nem boncolgatja, hogy ki is ő, mit szeretne, mik a céljai. Csak úgy él bele a világba, sodorják az események, és szinte automatikusan válik olyanná, amilyenné őszerinte a párja látni szeretné. Vagyis, az „anima-nő” eljátssza mindenkori párja animáját: az egyik férfi mellett ilyen, a másik mellett olyan. Kecsesen jelen van a férfi életében, de háttérben marad. Belenyugszik a sorsába. Látszólag… A mitológia szerint Perszephonét elrabolta Hádész, úgy tette asszonyává. De abban aztán ő is benne volt, hogy evett a gránátalma magjából, és tulajdonképpen idővel egészen jól berendezkedett az alvilágban is! A férfikapcsolat tehát jó eszköz lehet arra, hogy Perszephoné végre leváljon az anyjáról. Persze, ehhez meg kell találni a méltó férfit, és nem szabad abba a hibába esni, hogy a domináló anya és/vagy apa után egy károsan domináló férfit választunk. Miután a földi Perszephoné nő az anyjával és esetleges egy-két rossz irányban domináló férfivel megküzdött, már nem az a függő és alárendelt lény többé, aki volt. A kibékülés az anyával később, amikor már elnyerte érzelmi szabadságát és függetlenségét, be szokott következni.
A mai Perszephoné a munka világában:
Mivel az „anyja lánya” Perszephonénak az önismerete csekély, a pályaválasztása is könnyen alakulhat szerencsétlenül, itt is csak úgy sodorja az élet, vagy abba az irányba megy, amit mások javasolnak neki. Így azután nagyon nehezére esik azonosulni a munkájával. Tulajdonképpen nem is fontos számára a karrier, sőt szinte terhes számára a munka és az azzal járó felelősség és alkalmazkodás, mindaddig, amíg a Perszephoné gyermeklány domináns az életében.
Az Alvilág Úrnője – Perszephoné bezzeg már tudja mit akar! Ő már megtalálja magát valamilyen kreatív, művészi, vagy szellemi tevékenységben, és már egészen másképp áll a feladataihoz. Egy ilyen öntudatra ébredt mai Perszephoné kitűnő festő, költő, terapeuta, természetgyógyász vagy pszichológus lesz. Bármit csinál, az eredeti, mélységesen személyes, és gyakran szabálytalan. Általában egyedül és igen egyéni módon dolgozik, és olykor úgy, hogy az adott területen nem is szerzi meg a szükséges végzettséget vagy fokozatot.
Perszephoné mint anya:
Ahhoz, hogy Perszephoné anyaként otthonosan érezze magát, a Démétér-archetípus jelenlétére van szüksége.
Saját tapasztalatom itt az, hogy amikor végre megszabadulunk Perszephoné/Démétér-anyánk nyomása alól, és élvezzük a függetlenséget, rálépünk az önismeret és az önálló élet útjára, megtaláljuk a minket érdeklő pályát, elkezdjük kiépíteni magunkban az alvilág úrnője független Perszephonét, akkor előfordulhat, hogy egy ideig a legkevésbé sem kívánunk egy újabb függőségi viszonyt, hanem élveznénk végre az önmagunkra rátalálást, a saját életünket, annak felépítését, és a függetlenséget, és még egy jó darabig keressük önmagunkat. Ilyenkor bizony különböző ürügyekkel, talán tudat alatt is, de gondoskodunk Démétér háttérbe szorításáról… És ha ez későn következik be egy nő életében, annak bizony Démétér fogja kárát látni. Nem is szült gyermeket Perszephoné Hádésznak…
Ha azonban sikerül Perszephonénak anyává válnia, a gyermek habitusától függ, hogy „,le fogja-e gyűrni” az alkalmazkodásra és sodródásra, passzivitásra hajlamos Perszephonét; esetleg az történik, hogy a gyermek úgy érzi: „én vagyok anyám anyja”; illetve, ha hasonlóan visszafogott a gyermek is, akkor szerencsésen alakulhat a viszony. Perszephoné szelíd, háttérben maradó stílusával hagyni fogja a gyermeket kibontakozni, tiszteletben fogja tartani a személyiségét, szívesen mesél neki és játszik vele, vagyis, beleviszi a gyermeknevelésbe saját személyiségének gyermeki vonásait. Utat mutat nekik lelkiviláguk labirintusában, és rávezeti őket arra, hogy ezt a kreativitásuk forrásaként használják.
Az érett Perszephoné, mint az alvilág vezetője, Perszephoné fejlődésének útjai:
Bár leányrablás áldozataként került az alvilágba, idővel azonban Hádész palotájának úrnőjeként nagyon is megtalálta a helyét, feleslegesen csinálta Démétér a „fesztivált”. Tény azonban, hogy az archetípusnak ez az oldala lassan, tapasztalatszerzés és érés útján alakul ki. És ami nagyon fontos: nem liheg ott a nyakában közben Démétér! Vagyis: a gyermek-asszony nélküle is boldogul, és nagyon is jól túléli!
Elemzésünk során az alvilágon a lélek mélységeit értjük, a személyes és a kollektív tudattalant. Akiknél a Perszephone őstípus igen aktív, azok előtt nyitva áll a lehetőség, hogy akadálytalanul közlekedjenek ezen az átjárón, és másokat is kalauzoljanak ebben. „Idegenvezetőként” szolgálhatnak másoknak, segíthetik azokat, akiknek dolguk van ezzel az oldalukkal, illetve elvesztek a tudattalanjukban, elveszítették kontaktusukat a valósággal. Intuitív képességeik nagyon fejlettek, lehetővé teszik számukra, hogy megismerjék és megszelídítsék az alvilágot. (A terapeuta és segítő szakmák nagyon jó Perszephoné foglalkozások).
Ahhoz azonban, hogy Perszephoné ide eljuthasson, magának is át kell mennie az alvilág poklán. Ha azonban Perszephoné ezt igyekszik megkerülni és nem hajlandó rálépni az önismeret útjára, és továbbra is sodortatja magát, vagyis „anya lánya” marad, úgy egész életében a valóság tagadásán fog fáradozni, és benne ragad az áldozat szerepében. Idővel veszíteni fog szépségéből és üdeségéből, fiatalos, ártatlan kinézetéből is. Ezt pedig nem hajlandó tudomásul venni. Viselkedése, mozgása, a dolgokhoz való hozzáállása suta, kapkodó, szertelen. Az egész jelenség, úgy ahogy van, egyre kevésbé fog illetni a korához. Ráadásul a fiatalság múlandóságát mindenáron megpróbálja ellensúlyozni a kinézetével. Fiatalos ruhákat és frizurákat hord, nem veszi észre, hogy mindez egyre kevésbé illik a korához, így aztán egyre nevetségesebbé és szánalmasabbá válik.
Szerencsére, a depresszió, ami ilyenkor kerülgeti, még az utolsó pillanatban is hozhat fordulatot az életébe. Ez itt választóvonal. Vagy élete végéig kísérni fogja a melankólia, vagy végre, a 24. órában a sarkára áll, és felveszi Perszephoné, az alvilág úrnőjének szerepét. Ebben az esetben az éltes Perszephoné az alvilág méltóságteljes úrnőjévé válik. Bölcs és fejedelmi egyéniségű érett asszonnyá, majd öregasszonnyá érik, aki túl van már sok-sok tapasztalaton, lelki élményen, bejárta önmaga spirituális mélységeit, ugyanakkor sikerült fenntartania a kapcsolatot Perszephoné fiatalos, üde, gyermeki lelkével is, egy része valóban örökké fiatalos marad, ezért szeretik és tisztelik őt a fiatalok, szívesen keresik a társaságát.
Esetleges pszichés zavarok veszélye Perszephoné életében:
Akkor történhet baj, ha Perszephoné nem járja végig a fent leírt fejlődési útvonalat, hanem megmarad anyuci kislánya minőségben, vagyis fejlődése valahol elakad, és onnan nem tud továbblépni. Ilyenkor jó esély van rá, hogy gyermeteg, infantilis, önállótlan, felelősségkerülő, áldozatként élő felnőttként fogja leélni az életét. Perszephoné „anya lánya”korszaka engedelmességet, önalávetést és passzivitást jelent, mások rendelkeznek felette. A hét istennő közül ő a legkevésbé tevékeny, de előtte áll a legnagyobb fejlődési út is, a lehetőségben, hogy Perszephonéként az alvilág méltóságteljes és bölcs úrnőjévé, a lelkek vezetőjévé váljon. Kérdés, hogy akiben ez az istennő munkálkodik, hajlandó-e élni a lehetőséggel, illetve mikor döbben rá, egyáltalán rádöbben-e a fejlődés lehetőségére. Ehhez olyan feladatok állnak előtte, amiket eddig nem is próbált, vagy kifejezetten nehezére esnek: ki kell lépnie a Pán Péter szindrómából; felelősséget kell vállalnia a saját életéért; döntéseket kell hoznia és el kell köteleződnie az általa vállalt dolgokért; különböző szabályokhoz kell alkalmazkodnia, amelyek elől eddig szívesen kibújt vagy „anya/apa megoldotta”; meg kell harcoljon saját passzivitásával, határozatlanságával, túlalkalkalmazkodásra-hajlamosságával, felületességével, sodorhatóságával, dacos büszkeségével; fel kell vállalnia a konfliktusait, a véleményét, passzív agresszió és manipuláció helyett meg kell tanulni az asszertivitást, ki kell lépni a nárcisztikus, énközpontú, „kishercegnő”, „nebántsvirág” beállítódásból….
És ha a nő mindezzel túl sokat foglalkozik, eluralkodhat rajta a nárcizmus, a túlzott önmagával foglalkozás, túlzott befelé fordulás, elzárkózás, és ismét depresszió….
Ahhoz tehát, hogy a Perszephoné archetípus által befolyásolt nő rá tudjon lépni a fejlődés útjára, el kell engednie a gyermeklányt, meg kell tanulnia, hogy felelősséget kell vállalnia a saját életéért. Hajlandónak kell lennie saját lábra állni, és végigjárni az önismeret rögös útját.
Záró gondolatok:
Hogy tetszett? Ugye érdekes és gondolatébresztő megközelítés?
Ráismertél valakire? Esetleg magadra vagy valamely szerettedre, barátnődre, kolléganődre?
A cikksorozat folytatódik. Minden bizonnyal Démétérrel, Perszephoné anyjával.
Felhasznált irodalom: Jean Shinoda Bolen Bennünk élő istennők
A cikkben látható műalkotások:
- Dante Gabriel Rossetti: Perszephoné
- Rembrandt: Proserpina elrablása (1631 körül)
- Démétér siratja elvesztett lányát – Evelyn De Morgan (1855-1919)
- A visszatérő Perszephoné, Frederic Leighton (1891)
- Perszephoné és Hádész – British Museum, London
Források: wikipédia
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: