Röviden a meseterápiáról

Ebben a cikkben arról szeretnék mesélni nektek, hogyan találkoztam én magam a meseterápiával, és hogyan zajlik egy meseterápiás egyéni ülés vagy csoportos foglalkozás. 

 Én és a meseterápia… 

   

                                                                   

2012 tavaszán, egy ragyogó balatoni hétvégén volt szerencsém először találkozni a meseterápiával, amikor első ízben vettem részt Boldizsár Ildikó meseterapeuta  előadásán. Nem is tudom már hogy vetődtem oda… emlékeim szerint talán Bozó E. Liza valamelyik selyemfestő kurzusán hallottam a Palóznaki Meseközpontról. Útkeresőként a kíváncsiság hajtott gondoltam, megismerkedem egy újabb terápiás technikával és ezt összekötöm egy jó kis balatoni hosszú hétvégével… A meseterápia életre szóló szerelem lett.

Már ez a három napos képzés is elvarázsolt, de egy év múlva, a szintén B. Ildikó által tartott saját élményű mesecsoporton, amikor már nem csak elméletben, hanem „saját bőrömön” is tapasztaltam a mesék jótékony hatását, végleg elköteleződtem a Metamorphoses Meseterápiás Módszer iránt, és elvégeztem az akkreditált alkotó-fejlesztő meseterapeuta képzést.

Emlékszem, hogy a saját élményű mesefoglalkozás első napján gyönyörű tavaszi  reggel volt, sütött a nap, de még kissé csípős és párás volt az idő, én pedig a hétköznapi gondjaimba merülve zötykölődtem az 1-es villamoson (akkor még nem a combinón…), és azon gondolkodtam, vajon hogyan fogok az aktuális szürke problémáimból kilépni és mesékkel dolgozni egész hétvégén… és a meseterápia megint bizonyított. Csodálatos élményben volt részem. Nemcsak az ott szerzett tapasztalataim, az engem aktuálisan foglalkoztató problémámra kapott érdemi felismerések, hanem a foglalkozás felépítése, az apró kis szertartásokkal köré font varázslatos légkör is hozzájárult ahhoz, hogy örökre szívembe zárjam és elismerjem Ildikó módszerét, és elkötelezett híve legyek a meseterápiának.

Persze, nyilván senkiből nem lehet „Boldizsár Ildikó klón”. Én sem szeretnék, és nem is tudnék az lenni. Természetesen a tőle tanultakra építek, de mindenki a saját egyéniségét, saját szívét-lelkét viszi bele a foglalkozások vezetésébe, és idővel mindenkinek kialakul a saját stílusa. Ráadásul soha nincs két egyforma óra. De ez így van jól. 

Ami viszont állandó, az a népmesék varázslatos világa, és a bennük való utazás jótékony, lélekemelő hatása.

Ráadásul a mesék szeretetét én nagyon jól össze tudom kötni a művészetterápiával és a selyemfestéssel is. Szívesen dolgozom mesékkel a művészetterápiás foglalkozásokon is, és nagyon szeretek meséket festeni, népmesei jeleneteket megjeleníteni a selymen, legyen az kép, kendő, vagy stóla. Meseterapeuta kolléganőim is többször rendeltek már tőlem ún. “mesekendőt”. Egyik kedvenc mesémet, amellyel nagyon sokat és eredményesen dolgoztam saját élményű meseterápiában, ún. mesemandalán festettem meg. Ez a Világvándora Herceg c. Benedek Elek gyűjtéséből származó népmese.  Gyakorlatilag a hős útját rajzoltam meg mandala-formában, ahogy kívülről, a külvilágból elindul, halad egyre inkább a belső középpontja felé, hogy végül sikeresen túljutva a próbákon és kalandokon, megtalálja a teljességet. Ebből lett egy 90×90 cm-es hatalmas mesekép. Nagy munka volt, de nagyon élveztem. Annyira a szívemhez nőtt a kép, hogy nálam maradt, az alkotószobám falán van, és onnan csak akkor kerül le, ha kiállításra viszem. Meg is mutatom nektek:

Mitől  és hogyan működik a meseterápia?

Biztosan tudjátok, hogy a mesék eredetileg egyáltalán nem gyerekeknek szóltak. Régen, amikor még nem volt írásbeliség, az emberek meséltek egymásnak. Minden közösségnek megvolt a maga mesélője, és minden mesélőnek a maga történetei. Ezeket féltve őrizték, és bizalmasan adták át az utódoknak, az őket követő mesélőknek.

Miért vigyázott a mesékre ennyire az emberiség? Mert a mese komplex tudásanyagot tartalmaz. Univerzális rendet, értékrendet jelenít meg, a teljesség paradicsomi állapotába, a harmóniába vezet vissza. A mese gyakorlatilag „élni tanít”. Évezredek alapján összegyűjtött életbölcsességeket hordoznak ezek a történetek. Több millió ember, hosszú évezredek alatt megőrzött tudásanyaga. Ha a mesélő mesélt, és eltévesztette a történetet, a közösség bizony beleszólt: „Hohó, komám, nem úgy vót’ az!”  Így őrződtek meg „hitelesen” a történetek. Ami fennmaradt, „az a tuti”.

Bennünk, a mai kor emberében is megvan ez az ősi tudás, csak már nem tudunk olyan könnyen hozzáférni, mint eleink. A mese szimbólumai, archetípusai, kódjai, mára már a tudattalanunkba szorultak. Ma már úgy tekintünk a mesékre, mint gyerekeknek szóló könnyed történetekre, a kevésbé könnyed történeteket pedig igyekszünk félretenni, mert „nem gyereknek való”. Hát, némelyik tényleg nem. Legalábbis egy bizonyos kor alatt. Mert eredetileg nem is gyereknek szánták… 

A meseterápia  tehát a tudattalannal dolgozik, a hagyománnyal, őseink örökségével. A népmesék egy megfejtendő kódrendszert tartalmaznak, amelyet a foglalkozásokon megtanulunk felfejteni.  Nem a szöveggel dolgozunk, hanem elsősorban a mese jeleneteivel, képeivel. A mese képei tudattalanunk rejtett, belső képeit nyitják meg. Mindenki az aktuális élethelyzetének, lelki állapotának megfelelően hallgatja, és érzékeli a mesét.

 Egyéni meseterápiában alapkérdés: „Hol látod magad most a mesében?” A terápia lényege, hogy ki tudom e vezetni a hőst (a klienst) arról a helyszínről, ahol éppen van, hogy be tudja teljesíteni a hős útját, és elérje a teljességet? A mese felvillantja, hogy mi nem működik jól. Ezt kell felismernie a kliensnek, a meseterapeuta segítségével. Egyéni terápiában általában a kliens kedvenc gyermekkori népmeséjével, vagy olyan mesével dolgozunk, amely végigkísérte az életét, vagy aktuálisan most foglalkoztatja. Ha nincs ilyen, az élethelyzetének megfelelően keresünk egy mesét, és azzal dolgozunk. Mert minden élethelyzetnek megvan a maga meséje.

Csoportos foglalkozásokon nyilván egy közös mesével dolgozunk, és nagyon érdekes újra és újra megtapasztalni, hogy ugyanaz a mese minden résztvevőben más dolgokat indít el, minden résztvevő általában más helyszínen látja magát, máshonnan kell indulnia, hogy a végén „odaérjen a világraszóló lakodalomba”. A történetet átbeszéljük, különböző művészetterápiás technikákkal feldolgozzuk, ezalatt mindenki egyénileg, saját belső lelkivilágának megfelelően halad a hős útján.

Kreatív női életvezetési és önismereti tréningjeimen a két fő módszer, amit használok, a meseterápia és a művészetterápia. Mindkettőről vallom, hogy a „lélek homeopátiája”, mert nagyon gyengéden hoz fel dolgokat a tudattalanból. Csak azt mutatja, meg, amire aktuálisan szükséged van, amit el tudsz viselni, amivel most dolgod van, és amit tudsz kezelni, meg vannak rá az eszközeid, hogy meg tudd oldani. A mese képei nagyon szépen megmutatják, hogy hogyan. Saját bőrömön is tapasztalom, hogy lehet, hogy két-három év múlva ugyanaz a mese már más szinteken fog érinteni, máshogy olvasom, máshogy szólít meg, mást hoz ki belőlem, de ugyanúgy elindít a megoldások felé. Például, nézzük Hófehérke meséjét: Lehet, hogy több éve még naiv kislányként az erdőben bolyongtam, ahová a gonosz mostoha űzött; rá pár évre már a törpéknél szolgáltam, felkészülve az asszonyi életre, megtanulva a gondoskodást, az odaadást; később aztán az üvegkoporsóban feküdtem torkomban az almacsutkával, mozdulatlanul és tehetetlenül; most pedig vágtatok a fehér lovon a királyfival. A példánál maradva: Te éppen hol tartasz? Erdőben bolyongsz? Hol lesz a Te kisházad ahol menedéket találsz átmenetileg? Ki akar megkínálni a mérgezett almával? Ha ezt is elfogadod, miért nem tanultál az előzményekből (pl. a mérgezett fésűből)? Aktuálisan mi a te almacsutkád a torkodban, amitől tehetetlennek érzed magad és csak fekszel a rideg üvegkoporsóban? Hogyan fogod tudni kiköpni? Vannak-e segítőid? Stb. Így dolgozunk fel egy-egy mesét a foglalkozásokon illetve az egyéni üléseken.  Nyilván egy csoportos foglalkozáson olyan mélységekbe nem tudunk lemenni mint az egyéni terápián, de ez is nagyon sokat tud segíteni az egyéni elakadásokban, pontosan a fenti okok miatt, mert amint mondottam, felszínre hoz olyan tudattalan képeket, amelyekhez amúgy nem férnél hozzá. És ami a felszínen van, azzal már lehet dolgozni. Ezért is tartok szívesebben foglalkozás-sorozatot, nem pedig csak egy-egy alkalmat, és itt van a magyarázat, hogy miért zártkörűek ezek a foglalkozások. Mindenki a saját elakadásaival, problémáival dolgozik. Nagyon fontos ezért a tapintat, a támogató, elfogadó légkör, és a csoport szolidaritása, a csoporttitkok megtartása.

A meseterápiában az is nagyszerű, hogy ha megtanulod felfejteni a mese kódjait, csúnya szóval, „ha egyszer rááll az agyad”, vagyis visszajön az ősi, archaikus tudás a tudattalanodból, akkor már egyénileg, otthon, saját magad is nagyszerűen fogsz tudni dolgozni a mesékkel.

Ha a fentiek felkeltették az érdeklődésedet, arra biztatlak, hogy gyere el, és kóstolj bele a meseterápiába! Most itt az alkalom, hogy egy jó hangulatú csapatban, habos kakaót/forró csokit kortyolgatva, minden estén elmerüljünk egy-egy mesében, végighaladjunk a mesehős által bejárt úton, magunkévá tegyük a mese bölcs tanításait, hogy a továbbiakban magunkkal tudjuk vinni a rohanó hétköznapokba, és segítsen rendbe tenni kibillent lelki egyensúlyunkat.

Az aktuális foglalkozásokról a következő helyeken tájékozódhatsz: A Csupaszín Kreatív Varázspadlás  facebook oldalának “események” rovatában: https://www.facebook.com/csupaszinvarazspadlas/, a NőaLelkierőd facebook oldalán: https://www.facebook.com/noalelkierod/, továbbá a weboldalamon: http://www.selyemkucko.hu/.

A mesefeldolgozás során beszélgetünk, rajzolunk, festünk, és egyéb kreatív technikákat alkalmazva tesszük szórakoztatóvá és tartalmas kikapcsolódássá a foglalkozások néha nem könnyű önismereti munkáját.

Ha felkeltettem az érdeklődésedet, szeretettel várlak aktuális foglalkozásaimon, illetve egyéni meseterápiára!

Tovább a blogra »